Logo
Button Text Button Text Button Text Button Text Button Text Button Text Button Text Facebook logo

Támogatók:




    Az együttes megalakulásának idején mindannyian a kolozsmonostori református egyházközség ifjúsági csoportjának tagjai voltunk. Szabadidőnkben táborozgattunk, kulturális rendezvényeket, különböző köröket szerveztünk, míg egy napon páran, közelebbi barátok, eldöntöttük, hogy zenekart alapítunk. Pár akusztikus gitárt leszámítva megfelelő hangszerek illetve pénz híján az első hetekben terv szinten maradt a zenekaralapítás. Az elinduláshoz szükséges impulzust és inspirációt az akkoriban ODFIE-sekből, unitárius teológusokból álló Fűszál együttestől kaptuk, mivel stílusukhoz és hangszerelésükhöz hasonló elképzeléseink voltak nekünk is. A lelkesedésnek és határozottabb hozzáállásnak köszönhetően pár hónap alatt összegyűlt a pénz, hangszereket vásároltunk, és 2001 tavaszán zenélni kezdtünk. Pár, korábban már kigondolt dal összeállításával kezdtük, voltak saját szövegű dalaink is, de költői tehetségünkben nem bízva, úgy döntöttünk, főként verseket fogunk megzenésíteni.

    A Karaván név ötlete az általunk közkedvelt The Doors együttes Spanish caravan című dala kapcsán merült fel, és a közös (zenei) utazásra gondolva választottuk zeneakarunk neveként. Kezdetben hét tagja volt az együttesnek, és azt sem zártuk ki, hogy ennél többen leszünk. Koncert-körútról álmodoztunk, ahol majd karavánként haladhatunk egyik településről a másikba. Később, egyik mikrobuszos koncertre való utazásunk alkalmával, Adorjáni Tamás, akkori dobosunk, kitalálta, hogy mi nem egyszerűen csak utazunk, hanem karavándorolunk.

    Erdélyi, magyarországi és vajdasági fesztiválokon, rendezvényeken, templomokban léptünk fel. 2003-ban második helyezést értünk el a zentai (Szerbia) Énekelt Versek Fesztiválján, aminek nagyon örültünk, ugyanis a vers-dal „szakma” legjobbjaitól származott az elismerés. 2004-ben amatőr körülmények között 13 dalt rögzítettünk Apró képek balladája lemezcímmel, amelynek hanganyagát nem adtuk ki hivatalosan. Az egyetem befejezése után időhiány és a zenekari tagok között keletkezett jelentős térbeli távolság miatt a zenekar 2005-ben feloszlott. Ebben az alig négyéves időszakban Karaván tagok voltak: Daróczi Orsolya (ének, furulya), Deák (Kállay-M.) Zsófia (hegedű), Mike Abigél (ének), Adorjáni Tamás (dobok), Deák Albert (hegedű), Leopold Máriusz (gitár), Macsek Norbert (gitár), Békési Attila (ének, gitár), Békési Róbert (ütőhangszerek), Rácz Norbert (furulya), Ruszka Sándor (gitár, ének), Szénási Zoltán (ütőhangszerek), Vitus István (basszusgitár).

    Öt év szünet után, 2010-ben, módosult felállásban újraalakult zenekarunk. Újraalakulásunk rövid története:             
2010.01.03 -első próba. Akkori tagok: Békési Attila (ének, gitár), Blénesi Zsuzsa (ének), Szénási Zoltán (perkució), Vitus István (basszusgitár), Deák Albert (hegedű), Deák István (gitár).
2010.02.17 -én újabb taggal bővült a Karaván együttes – Müller Vilmos (dobok), először próbál az együtessel.
2010.03.03 -án bevisszük a hangszerek közé a zongorát. Deák Pista kiszáll a zenekarból.
2010.03.24 -én gitárosként köszönthetjük együttesünkben Sándor Balázst.
2010.04.28 -án Deák Albert kiszáll a zenekarból.
2010.06.09 -én hangtechnikussal bővül a csapat – Bodea Lóránd (Lolek) személyében.
2010.07.27 -én Vitus István kiszáll a zenekarból.
2010.08.30 -án új tag érkezik a zenekarba – Imecs Tamás (gitár, ének), Sándor Balázs ajánlásával, aki kiszáll a zenekarból.
2010.09.13 -án újra megszólal a basszusgitár – Szekeres Zoltán első próbája az együtessel. Ezen a napon, egy nehéz periódust letudva, végső felállásban folytatja munkáját az együttes.

    Jelenlegi tagok: Békési Attila (ének, gitár), Békési (Blénesi) Zsuzsa (ének, zongora), Bodea Lóránd (Lolek) (hangtechnika), Imecs Tamás (ének, gitár), Szekeres Zoltán (ének, basszusgitár), Szénási Zoltán (ütőhangszerek), Turi Gábor (dobok). Új tagokkal, régi és új dalokkal, új erővel és kissé módosult hangzással, 2011 májusa óta újra koncertképes a Karaván együttes.

csoportkep

    Dalainkat egy alapötletből kiindulva közösen írjuk, együtt dolgozzuk ki. Pár saját szövegű dal kivételével továbbra is verseket zenésítünk meg. A Kolozsmonostori Református Egyházzal továbbra is szoros a kapcsolatunk, hiszen ennek köszönhetjük próbatermünket és néhány hangszerünket.